Intenzív angol nyelvi kurzus a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában

Intenzív nyári kurzuson vehettek részt a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma tanulói 2019. augusztus 21 és 27. között az EFOP-3.2.14-17-2017-00008 Nyelvtanulással a boldogulásért - tanulók nyelvtudásának fejlesztése az EKE és a köznevelési intézmények együttműködésében című pályázat keretében.

A kurzus célja a diákok emelt szintű angol nyelvi érettségi vizsgára való felkészülésének segítése volt. Különböző tanulási stratégiákkal ismerkedtek meg a résztvevő diákok, az érettségi vizsgán és a nyelvvizsgákon is alkalmazható tudással gyarapodtak a 30 órát átölelő kurzuson. Mini-projektet, szóbeli prezentációt és érdekes kutató feladatot végeztek a diákok rendhagyó angol órákon, vicces Riddles és THUNKS feladatok színesítették az órákat. A kurzust a Language Café Day-jel zártuk, igazi meglepetésként a diákoknak egy kis kávéval kedveskedtünk. A siker mindenképp abban mérhető, hogy a diákok visszajelzései alapján jó hangulatban teltek a napok, magabiztosságot, megerősítést, és pozitív élményt szereztek az alkalmazható nyelvtudás mellett.

Köszönet a lehetőségért!

Krizsó Nikoletta és Kiss Norbert

Kezdőoldal

Hírek

Projektek

Partnerintézmények

Kapcsolat