Intenzív kurzus a Dobó Gimnáziumban

2019. augusztus 12 és 16. között intenzív nyári kurzuson vehettek részt az Egri Dobó István Gimnázium tanulói az EFOP-3.2.14-17-2017-00008 Nyelvtanulással a boldogulásért - tanulók nyelvtudásának fejlesztése az EKE és a köznevelési intézmények együttműködésében című pályázat keretében.

A kurzus célja a diákok emelt szintű angol nyelvi érettségi vizsgára való felkészülésének segítése volt. Olyan feladatmegoldási stratégiákkal ismerkedtek meg a résztvevők, melyek nem csupán az érettségi vizsgán, hanem a nyelvvizsgákon is segíthetik az eredményes szereplésüket. További jelentősége a tanfolyamon megszerzett ismereteknek, hogy ezek a stratégiák a nyelvtanuláson túl szinte minden tantárgy tanulása során alkalmazhatók.

A tanultakat egy mini-projekt keretében a gyakorlatban is alkalmazták a diákok az egy hét alatt. Az elkészült esszéket és prezentációkat az utolsó napon be is mutatták egymásnak, értékelték egymás munkáit, ezzel is segítve saját erősségeik és fejlesztendő területeik beazonosítását.

A jó hangulatú, szorgos nyári napok végén az új ismeretek birtokában mindenki egybehangzó véleménye alapján eredményes, élményekben és információkban, ismeretekben gazdag hetet zártunk, s bízunk benne, hogy mindenki sikeresen fogja alkalmazni a most megismert stratégiákat az előttük álló vizsgáik során.

Köszönet Hornyákné Csörgő Ágnes tanárnőnek, mentorunknak a kurzus vezetéséért.

Kezdőoldal

Hírek

Projektek

Partnerintézmények

Kapcsolat